2026-os tanévnyitó istentiszteletünket szeptember 13-án méltattuk. Imádságban együtt köszöntük meg a gyerekek mosolyát, kérdéseit, kíváncsiságát. Együtt könyörögtünk azért, ha valamelyik gyermek később el is távolodna a Mennyei Atyától, akkor is eszébe jusson az, amit tanult, egy ének, egy történet, egy ige…

A Tékozló Fiú (Lukács 15:17-18) gondolataira épült fel az igehirdetés: a legnagyobb mélységből is van út vissza, haza, az Atyához!
Zichy Emőke lelkipásztor elmondta, a hittanos évnyitó mindig rendhagyó. A gyerekek és a szülők kézfelnyújtással jelezték, kiknek öröm és kiknek inkább teher az új tanév kezdete. Utóbbiak tábora volt népesebb, s ez érthető, hiszen a nyár kötetlenebb napirendje után ismét korán kell kelni, előkészíteni a dolgokat, tanulni. S feltehetjük a kérdést: miért van szükség ennyi szabályra, amelyekhez alkalmazkodni kell?

1908-ban jelent meg Chesterton Orthodoxy című művében szerepel Leó, aki meg akart mászni egy hegyet. Egyre feljebb és feljebb ment. Egy idő után elkezdte zavarni a korlát, amelybe előtte fogódzkodott. “Sokkal jobb, ha átbújok alatta”- gondolta. De ahogy átbújt, elkezdtek a kövek a talpa altt lefelé gurulni– ezért mégis biztonságosabbnak tartotta a korláton belül folytatni az útját. Ez az út a felnőtté válás viszontagságos útját jelképezte.
Egy másik történet is elhangzott: gyermekek csoportja egy fennsíkon játszott. A fennsík körül egy hatalmas fal magasodott. A gyerekek kitalálták, hogy azt a falat el kell bontani, hogy a szabadságuk is nagyobb legyen. Amikor a fal eltűnt, akkor látták meg, hogy hatalmas mélység tátong előttük. Ekkor már a biztonságos helyeken sem merte játszani!
Nem minden határ jelent korlátot, amely elválaszt a lehetőségektől. Sok határ védelmet jelent!
A példázatbeli Tékozló Fiú az elején körülnézett otthon az atyai házban és azt mondta: szabad akarok lenni, önálló! Ezért kikérte az atyai vagyon rá eső részét. Az édesapja pedig nem ellenkezett, és engedte a fiát, hogy élvezze a szabadságát. S a fiú szórakozott, cimborák vették körül: ám lassan kifolyt a kezéből minden vagyona, s így a korábbi társasága is elhúzódott tőle. Végül éhesen és kiszolgáltatottan találta magát. Vágyakozva gondolt vissza az atyai házra, ami biztonságot árasztott. S az otthon határai azért voltak, mert igen szerették őt.
Gyakran halljuk azt: döntsd el magad, mi a jó neked! A lényeg, hogy jól érezd mindig magadat! – Viszont ez gyakran csapda tud lenni. Keresztyén hitünk azt mondja, Isten nem hagy téged korlátok nélkül, “falak” nélkül, amelyek megóvnak.
A lelkipásztor saját anyai tapasztalataiból merítve mesélte el azt is: “ Innen látom már, az a sok ajtócsapkodás mégis megérte, amikor nemet mondtam a fiaimnak az általam nem támogatott kéréseikre.

Az atyai házat a gyülekezetünk is hivatott képviselni: ide vissza szabad jönni és erőt lehet kapni!
Ezután Horváth Csabáné Bereczki Ildikó köszöntését hallgathatta meg a gyülekezet, aki kicsiny gyermekkora óta tagja a Keszthelyi Református Gyülekezetnek, és aki annak idején megannyi alkalmat tartott a gyülekezet bázisán azoknak a gyerekeknek, akik ma már szülőként ülnek a padokban. Ildikó néni hálát adott a példamutatásért, amit gyerekként kapott, a biztonságos korlátokért. Majd egy japán nemzetiségű keresztyén nőtől olvasott fel, aki arról írt, hogy mennyire fontos, hogy rendszeresen imádkozzunk az utánunk következő generációkért. Tegyük fel a kérdést magunknak: hogyan hív minket a Mennyei Atya a következő generációk támogatására?
Ildikó néni úgy folytatta, hogy bár neki soha nem született saját gyermeke, de hálás, hogy imádkozhat más gyermekekért.

Ezt követően a hitoktatók köszöntötték a gyülekezetet: Andorka Kriszta, Petikné Mészáros Hajnalka és Szabó Barnabás. Mindhárman örömüket fejezték ki arra nézve, hogy foglalkozhatnak a rájuk bízott gyermekekkel a hittan órákon. (Horváth Suhai Judit az óvodai hitoktatója a gyülekezetnek, ő ezúttal nem tudott lenni az alkalmon)
Minden reformátusnak keresztelt gyermekért utána megyünk, mert egyet sem akarunk elveszni hagyni – zárta a lelkipásztor a gondolatait.

Az alkalom szeretetvendégséggel zárult a parókia udvarán, amely teret adott az egymással való ismerkedésnek és kötetlen beszélgetésnek.
A fotókat Szabó Barnabás készítette.
Kurmai-Ráti Szilvia
