” A mi Főigazgatónkat soha senki sem fogja leváltani!”
Hálaadó istentisztelet keretében kezdődött a tanévzáró alkalom a Keszthelyi Református Templomban. Eltelt egy újabb tanév: s 106 gyerek részesülhetett református hittanoktatásban Keszthelyen és környékén!
Az igét az a 12 éves Mezei Bálint olvasta fel a Lukács evangéliumából, aki épp annyi idős, mint a kiskamasz korú Jézus, amikor a szüleivel Jeruzsálembe mentek a Páska ünnepére. A törtenetben a szülők szem elől tévesztik a fiukat, s három napig keresik aggódva a tömegben, míg végül a templomban, a tanítómesterek körében találnak rá.
– Miért kerestetek engem? Nem tudjátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?- szól Jézus, amikor a szülei kérdőre vonják.
Zichy Emőke lelkipásztor imádságban adott hálát a gyerekekért, szülőkért, pedagógusokért, a tanítás lehetőségéért, a megtartatásért. Párhuzamot vont azzal, hogy a szülők és gyerekek közül többen együtt jöttek el a templomba most is, s hogy az Igében is egy teljes család vágott neki a hosszú és viszontagságos útnak Názáretből Jeruzsálembe. Most nem az út hosszú fizikailag a templomig, hanem sok a figyelemelterelő tényező a családok életében: mégis többen családként jöttek el a tanévzáróra! József és Mária nem csak beszéltek Istenről, hanem magukkal vitték a gyermeket: nem várták meg, hogy felnőjön, és majd akkor hátha ráér majd… S hogy elhozták a templomba a számukra legkedvesebbeket, az mutatja, hogy felismerték: az iskolai bizonyítványok, sporteredmények fontosak, de van, ami örökérvényű. Ez pedig az Isten jelenlétében való megnyugvás.
A lelkipásztor megosztotta, mit szokott mondani azoknak a szülőknek, akik megkérdezik, hogy miért jó, ha a gyermekük eljár a templomba, mit lehet ott tanulni? Így válaszol: meg lehet tanulni együtt imádkozni, bocsánatot kérni és megbocsátani, a szeretet légkörében felfrissülni, mert nekünk olyan Főigazgatónk van, akit soha, senki sem fog leváltani! Ő maga van és lesz mindig jelen. Idővel változnak majd az arcok, az előljárók, a lelkész kiléte, de az Vezető mindig ugyanaz marad.
A szülők természetes törekvése, hogy a gyermekeiket biztonságban tudják, és úgy neveljék fel őket, hogy minél hosszabb és boldogabb életet éljenek le a itt a Földön. Talán sokan tudják, de sokan nem, hogy a gyermekek legértékesebb öröksége a szülők imádságos élete. S ha még kicsi korától elkezdjük őket úgy nevelni, hogy az Úrtól kérjük az útmutatást, akkor idős korukban sem térnek el attól. Ennél nem tudunk nagyobb biztonságot nyújtani szülőként!
Mire egy gyerek befejezi az általános iskolát (14-15 évesen), a szülő a gyermekével töltött idő 70 százalékát eltölti akkorra! Ezalatt tudjuk őket kincsek nyomaira vezetni, bátorítani, együtt imádkozni, énekelni és “gyomlálni”: a biztonságos határvonalakat kiszabni. A hitre nevelés olyan, mint amikor egy fa gyökerét mélyre ültetjük, akkor is ha nehéz leásni. Mert biztosra vehetjük, hogy jönnek majd a viharok. De a fa nem dől el!
Jézust három napig keresték a szülei. Mennyi szorongás lehetett bennük! Talán a legrosszabb kimenetelt is maguk elé vetítették. Aztán úgy döntenek, visszamennek a templomba: hátha ott van Jézus is…
Sokszor szülőként mi is elveszítünk békességet, türelmet, örömöt. Hová térjünk vissza? Az Istenhez. A templomába. Mert az Ő szeretete örökre megmarad akkor is, ha minden más változik.
Egyszer egy gyerek azt mondta: Jézus szemtelen volt a szüleivel, hogy így reagált: Miért kerestetek engem? Nem tudjátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?
Meg lehet így is közelíteni. De nem érdemes. Mert ez a kijelentés inkább arról szólt: Tudom, mi a biztos pont. S aszerint cselekszem.
Egyetlen szülő sem tehet többet a gyermekéért annál, minthogy elvezeti Krisztushoz.
Az igehirdetés után Vadon Huba, hittanos gyermek állt meg az Úr asztalánál a mikrofon előtt, s a Mi Atyánkot vele közösen mondta el a gyülekezet.
Ezután a hitoktatók Szabó Barnabás, Andorka Kriszta, Mészárosné Petik Hajnalka, Horváth-Suhai Judit értékelték a mögöttünk álló tanévet. Szavaik egyben bizonyságtéteekl is voltak a részükről.
Kádár Franciska és Kádár Ákos előadása következett aztán: a csodás énekhanggal rendelkező hittanos testvérpár két szólamban adott elő egy népdalt.
Utána Zichy Emőke név szerint szólította magához azokat a gyerekeket, akik abban az évben a legtöbbször jöttek el az istentiszteletekre: a kicsik könyvutalványokat kaptak (örültek is, nagyon!). A gyermekkórus tagja hittanos énekfüzeteket vehettek át. Nagy Leventét külön kiemelte a lelkésznő, ugyanis a nagyszerű zenei tehetséggel rendelkező fiú a felnőtt kórust is rendszeresen kíséri már hangszerével.
Az összes gyerek igés kártyákat és apró, jelképes ajándékot kapott a hittanoktatóktól.
A tanévzáró istentisztelet a 844. énekkel zárult, amely így kezdődik: Isten vigyázzon ránk, amíg újra találkozunk!
KRSZ
