“Amikor az ember elkezd hálát adni az élet dolgaiért, egyre több oka lesz a hálaadásra”- Interjú N.t. Zichy Emőkével
Egy kerek évtizede annak, hogy Zichy Emőkét a Keszthelyi Református Gyülekezet lelkipásztorává iktatták be. A jeles napon, 2026 március 13-án ültünk le beszélgetni a kezdetekről, az elmúlt tíz esztendő örömeiről és kihívásairól, valamint a jövő feladatairól.
– Mi segítette Önt abban, hogy a lelkészi hivatást válassza?
Édesapám is református lelkipásztor volt, de soha nem erőltette ezt az utat. Édesanyám korai halála azonban mélyen érintett, és a hit segített feldolgozni ezt a veszteséget. Ebben az időszakban erősödött meg bennem az a gondolat, hogy szeretnék mások mellett állni, amikor az élet nehéz kérdéseivel szembesülnek.
– Hol szolgált korábban?
A Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem. Pályámat több kisebb gyülekezetben kezdtem a Káli-medencében, majd Tapolcára kerültem, ahol tizenöt éven keresztül szolgáltam. Ott születtek a gyermekeim is, így a város és a gyülekezet az életünk fontos része lett. A tapolcai évek sok tapasztalatot adtak: megtanultam, mennyire fontos a személyes kapcsolat, a közösség iránti figyelem és a türelem.
– Hogyan emlékszik vissza a Keszthelyre érkezésére?
2015. augusztus 31-én kezdtem meg a szolgálatot a Keszthelyi Református Gyülekezetben. Az első időszakban Tapolca és Keszthely között ingáztam, mert a parókia még felújítás alatt állt. Ez az időszak leginkább az ismerkedésről szólt: megismerni a gyülekezet tagjait, a presbitereket, a Nőszövetséget, a közösség történetét. Egy új helyen a lelkipásztornak időre van szüksége, hogy belelásson a gyülekezet életébe és megtalálja a közös hangot az emberekkel.
– Nehéz volt eljönni Tapolcáról?
Igen, nagyon. Egy megszokott közegből, barátok és ismerős utcák közül indultunk el. Édesapám azonban azt mondta: ha az ember jó emlékekkel búcsúzik, akkor az új helyen is jó embereket fog találni. Ez a gondolat sokszor eszembe jutott az első keszthelyi években.
– Hogyan emlékszik vissza a beiktatásának napjára?
Ma is élénken él bennem ez az alkalom. 2016. március 13-án, vasárnap került sor a beiktatásra. Nemrég megtaláltam a meghívót is, amelyet erre az ünnepre készítettünk: rajta a templomunk képével és egy kehellyel. Az istentiszteleten Steinbach József püspök, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az Igét, imádságot, köszöntést és áldást pedig Császár Attila, a Veszprémi Református Egyházmegye akkori esperese mondott.
Külön feladatot jelentett, hogy a beiktatás előtt meg kellett szerveznem az elődöm búcsúztatását: Kuti Géza esperes úr nyugdíjba vonult. Akkor még szinte senkit sem ismertem a gyülekezetben, a gondnokon, a presbitereken és néhány asszonytestvéren kívül alig volt személyes kapcsolatom. Sokszor kértem Isten segítségét, hogy adjon mellém munkatársakat, akik segítenek megszervezni ezt az alkalmat – és ezt a segítséget meg is kaptam.
– Milyen ige kísérte a beiktatását?
Sokáig kerestem, mi lehetne az a bibliai ige, amely biztatást ad a szolgálatom kezdetén. Végül különös módon talált rám. Egy este még ezzel a gondolattal feküdtem le, reggel pedig úgy ébredtem, hogy már tudtam: ez lesz az én igém! A Filippi levélből való: „Ragyogjatok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek.” (Fil 2,15) Akkor még nem sejtettem, hogy ennek az igének később milyen különös jelentősége lesz számomra.
– Mit jelent ma Önnek az akkori ige?
A Filippi levél igéje ma is kíséri a szolgálatomat: számomra ez azt jelenti, hogy a keresztyén ember akkor tud világítani mások számára, ha figyel Isten igéjére és ahhoz igazítja az életét.
– A keszthelyi református templom története is hosszú múltra tekint vissza. Mit lehet tudni a korábbi templomépítésekről?
A keszthelyi református közösség történetét mindig áthatotta az a törekvés, hogy legyen saját otthona az istentiszteleteknek. A gyülekezet elődei sok munkát és áldozatot vállaltak azért, hogy templom épülhessen. Ezek az építkezések nem csupán építészeti munkák voltak, hanem hitbeli események is: egy közösség összefogásának jelei.
Amikor ma belépünk a templomba, érdemes arra is gondolni, hogy hány generáció imádsága és munkája van mögötte. A templom falai és tornya a múlt hitét is őrzik, és arra emlékeztetnek bennünket, hogy a jelen közössége is ennek a folytonosságnak a része.
– Az Ön szolgálati idejében a templom és a parókia felújítása is megtörtént. Hogyan indult ez a folyamat?
Amikor ideérkeztem, hamar kiderült, hogy több műszaki problémával is szembe kell néznünk. A villanyhálózat, a fűtés és a tető is felújításra szorult. A munkát pályázatok segítségével tudtuk elindítani, ebben nagy segítségünkre volt Varga Zsófia.
Lépésről lépésre haladtunk: villamoshálózat-csere, fűtéskorszerűsítés, tetőjavítás, majd a templomtorony teljes felújítása következett. A toronyfelújítás jelentette a legnagyobb kihívást. Sokáig kerestem olyan szakembert, aki vállalja ezt a munkát.
Végül egy mezőberényi ácsmester, Darvasi László jelentkezett. Olyan szakember, akinek talán tanítania kellene a mesterséget: nagy hozzáértéssel és szeretettel dolgozott a fiával és segítőivel. Sokszor mostoha időjárási körülmények között is kitartóan végezték a munkát. Amikor egyszer megkérdeztem tőle, hogyan bírja odafent a szélben és az esőben, csak annyit mondott: „nagyon jól”.
A felújítások sok tervezést, pályázatot és egyeztetést igényeltek. A gyülekezet összefogása, a munkatársak segítsége és az imádság sokat jelentett ebben az időszakban.
– A toronyba időkapszula is került. Miért tartották ezt fontosnak?
A torony felújítása során megtaláltuk az egykori építők által elhelyezett dokumentumokat és fényképeket. Nagyon érdekes volt látni azokat a régi felvételeket, amelyeken az ácsmesterek mindenféle biztonsági felszerelés nélkül dolgoznak a magasban.
Mi is szerettük volna továbbvinni ezt a hagyományt. Egy rézdobozban laminált fényképeket, a presbitérium névsorát és a Dunántúli Református magazin néhány számát helyeztük el a toronyban. Így a jövő generációi is képet kaphatnak arról, mi történt ezekben az években.
A felújítás dokumentálásában nagy szerepe volt Szermek Zsoltnak, aki sajnos már nincs közöttünk. Ő volt a gyülekezet krónikása, és az első pillanattól az utolsóig végigkísérte a munkálatokat.
– Milyen feladatokkal jár a szolgálat a gyülekezetben?
Sokan úgy gondolják, hogy a lelkipásztor munkája a vasárnapi istentiszteletből áll, pedig ez csak egy része a szolgálatnak. Ide tartozik az iskolai és óvodai hitoktatás, a temetések és esküvők szolgálata, a családlátogatások, valamint a gyülekezeti alkalmak és közösségi programok szervezése is. A keszthelyi gyülekezethez több iskola és óvoda hitoktatása kapcsolódik, ami sok munkát jelent, ugyanakkor nagy öröm is, mert így sok gyermekkel és családdal találkozhatunk.
– Mi volt a legnagyobb tanulság az elmúlt tíz évben?
Egy közösség építése időt igényel. Megtanultam, hogy minden emberhez más kulcs vezet, és sokszor a figyelem, a türelem és a szeretet nyitja meg az ajtókat.
– Hogyan változott a gyülekezet az elmúlt évtizedben?
Az idősebb generációból sokan már nincsenek közöttünk, ugyanakkor új családok érkeztek. A hitoktatás révén egyre több gyermek és fiatal kapcsolódik a gyülekezethez. Úgy érzem, a közösség nemcsak létszámában, hanem lélekben is erősödött.
– Mit tart a lelkipásztori szolgálat lényegének?
Édesapám mondta egyszer: az emberek gyakran elfelejtik, mit mondtunk a prédikációban, de azt nem felejtik el, milyen érzéseket ébresztettünk bennük. Ezért fontos, hogy a lelkipásztor ne csak a szószéken, hanem az életével is tanúságot tegyen a hitről.
– Van olyan bibliai ige, amely különösen fontos Önnek?
Gyakran idézem a Filippi levélből: „Örüljetek az Úrban mindenkor… Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Isten békessége meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”
Ennek a valóságát megtapasztaltam. Amikor az ember elkezd hálát adni az élet dolgaiért, egyre több oka lesz a hálaadásra. A hála valóban gyógyír az emberi lélek számára.
– Milyen tervekkel tekint a jövőbe?
Számomra a legfontosabb a személyes kapcsolatok erősítése: a családok látogatása, a beszélgetések, a lelki támogatás. Sok ember küzd ma bizonytalansággal és nehézségekkel, és fontos, hogy legyen egy közösség, ahol meghallgatják és megerősítik őket.
Hiszem, hogy a gyülekezet igazi ereje az emberek közötti kapcsolatokban rejlik.
Kurmai-Ráti Szilvia
