„A test jelez, a lélek irányt mutat”
Riport Benő Diánával az egészség, a hit és a szolgálat kapcsolatáról
Az egészséggel kísért hosszú élet megtapasztalásához vezető útról szóló programsorozatot hozott el gyülekezetünk tagjainak a Hetednapi Adventista Egyház képviseletében Benő Diána és kedves, lelkes csapata. Az alkalmak ételkészítéssel és kóstolóval voltak egybekötve.
Alább Dianával beszélgettünk életmódról, motivációkról, komoly tapasztalatokról.
– Kérlek, mutatkozz be! Honnan indultál, mivel foglalkozol?
– Benő Diána vagyok. Alapvetően közgazdasági területen dolgozom: kontrolling szakértőként tevékenykedem, korábban a vízműveknél, jelenleg a MÁV-nál. Ez egy nagyon racionális, számokra és elemzés
Ezzel párhuzamosan azonban elvégeztem egy posztgraduális életmód-tanácsadó képzést is, mert egyre erősebben foglalkoztatott az egészség kérdése – nem elméleti szinten, hanem a saját életemen keresztül.
Az egészség számomra nem egy különálló terület, hanem az élet egészének része: testi, lelki és szellemi értelemben is.
– A programsorozat, amit képviseltek, sokakat meglep azzal, hogy milyen régi gyökerei vannak. Hogyan indult?
– Az alapelvek az adventista egyház történetéhez kapcsolódnak, egészen a 19. század második feléig. Akkoriban az egyházban szolgáló alkalmazottak, lelkészek rendkívül túlterheltek voltak: sokat dolgoztak, keveset pihentek, és ennek komoly egészségügyi következményei lettek.
Az egyház közvetlenül az alapítása után, 1863-ban kapta az egészségügyi üzenetet, melynek alkalmazását indokolttá tette az egyházi tisztviselők egészségügyi állapota. Ekkor indult el egy tudatos kezdeményezés, amely nem gyógyszerekkel, hanem természetes eszközökkel – életmódbeli változtatásokkal – próbált segíteni. (Ez azért volt különleges, mert szembe ment az akkori kor gyógyítási gyakorlatával, abban az időben az orvosok többek között mérgekkel “gyógyítottak”, pl. higany, dohány, eret vágtak, a betegek egy része nem élte túl ezeket a kezeléseket.) Az 1863-ban bevezetésre került alapelvek azóta is élnek, és mi adventisták generációk óta alkalmazzuk őket. 1866-ban megalakult Battle Creekben az első hidroterápiás gyógyászati központ. Napjainkban kórházakat, egészségügyi központokat működtet az egyház világszerte, ahol tudományos orvosi kutatómunka is folyik.
Fontos számomra elmondani, hogy nem születésem óta vagyok az Adventista Gyülekezet tagja. A megkeresztelkedésem után ismertem meg ezt a szemléletet, tanultuk ezeket az elveket, és fokozatosan kezdtem el alkalmazni őket a saját életemben.

Tudomány és hit nem ellentétei egymásnak
– Sokan gondolják, hogy a hit és a tudomány szemben áll egymással. Te hogyan látod ezt?
– Én épp az ellenkezőjét tapasztalom. Ma már rengeteg tudományos kutatás igazolja azt, amit mi évtizedek, lassan két évszázada gyakorlunk.
A National Geographic például bemutatta a kaliforniai Loma Linda adventista közösséget, akik a „kék zónák” egyikét alkotják. Ezeken a területeken az emberek hosszú ideig élnek jó egészségben, alacsonyabb a krónikus betegségek aránya.
Amerikai tanulmányok (AHS-1 és AHS-2) szerint az adventisták átlagosan 5–7 évvel tovább élnek, mint a nem adventista lakosság. Sőt, még az adventistákon belül is különbség van: a vegetáriánus életmódot folytatók várhatóan további 2 élettartama magasabb, mint a húsevőké.

A változás személyes útja
– Mikor és hogyan jelent meg mindez a te életedben?
– Amikor megkeresztelkedtem, még nem voltam vegetáriánus. A Biblia tanítása alapján – Mózes harmadik könyve 11. fejezete szerint – már akkor is megválogattuk, milyen húsokat fogyasztunk. Néhány év elteltével azonban krónikus arcüreggyulladásom lett és egyszerűen hogy egyszerűen nem esett jól a hús fogyasztása. Nem döntés volt, inkább egy belső folyamat, egyfajta testjelzés.
Ezt követően a gyermekeim is, majd a férjem – saját elhatározásból – elhagyták a húst. Akkoriban az egyik lányom középiskolás volt, a másik kettő még általános iskolás. Természetesen voltak kérdések és félelmek, főként orvosi oldalról, a fehérjebevitel miatt.
Végül azonban bebizonyosodott, hogy megfelelő növényi kombinációkkal nem alakul ki hiánybetegség, a gyerekeim egészségesen fejlődtek.

Amikor a test „szól”
-Volt olyan időszak, amikor a tested egyértelműen jelezte, hogy változtatnod kell?
– Igen. Hosszú ideig folyamatos munkahelyi stresszben éltem. Gyakran volt gyomoridegem, magas vérnyomásom alakult ki, és azt éreztem, hogy valami nincs rendben.
Elmentem orvoshoz, azt hittem, epekövem vagy vesekövem van, de a vizsgálatok semmit nem mutattak ki.
Akkor elkezdtem a testedzést: már másnap éreztem a javulást! Ráöbbentem, hogy a mozgás mennyire alapvető szükséglet. Azóta minden reggelem imádsággal és bibliaolvasással kezdődik, majd 6–8 perc intenzív tornával, munkába készülődés közben megiszom fél liter citromos langyos vizet. Meg kell tanulnunk efféle apró rutinokat beépíteni a napirendünkbe. Szervezetünk pozitívan fog reagálni, meg fogja hálálni, hogy gondoskodunk róla.

A víz – az egyik leginkább alábecsült „gyógyszer”
– Nagyon hangsúlyozod a vízfogyasztást. Miért ilyen központi elem?
– Mert alapvető. Régebben én is nagyon keveset ittam. Ma már tudatosan figyelek arra, hogy napi 2–2,5 liter folyadékot, lehetőleg vizet elfogyasszak.
Amikor ezt nem tartom, a szervezetem azonnal jelez: száraz bőr (főleg a kéz bőre), rossz közérzet, fáradtság, ízületi fájdalmak.
A víz segít a méreganyagok eltávolításában, az ízületek, a bőr rugalmassá tételében, a sejtek, agy, szív, belső szervek megfelelő működésében. Sok panasz mögött – például fejfájás – egyszerűen folyadékhiány áll.

Mozgás, ízületek és az öregedés kérdése
– Beszéltél az ízületek állapotáról és az öregedésről is.
– Az ízületek akkor „élnek”, ha használjuk őket. Ha fájdalom jelentkezik, sokszor nem az a megoldás, hogy kíméljük, hanem hogy ésszerűen mozogjunk.
A kék zónákban élő emberek – akár százévesek is – természetes módon guggolnak, a földre ülnek, onnan felállnak. Nálunk ez már sokkal fiatalabb korban nehézzé válik, főként az ülő életmód miatt.
A szolgálat belső indíttatása
– Mi motivál abban, hogy ezt a programsorozatot másokhoz is elvidd?
– A segítés. Nem vagyok orvos, és nem is állítom, hogy mindenben én tudom a legtöbbet. Az én feladatom az, hogy rendszerezve, érthetően mutassam meg az összefüggéseket, és felhívjam a figyelmet arra, hogy egyszerű, olcsó/ingyenes, mindenki számára elérhető eszközökkel mennyit tehetünk az egészségünkért.
Keresztényként Jézus példája nagyon erős számomra: sokkal többet gyógyított, mint amennyit prédikált. A gyakorlati szeretet volt az, ami igazán segített az embereken.
A programsorozat felépítése
– Hogyan épül fel a programsorozat?
– Nyolc alkalomból áll, amelyek a következő témák köré szerveződnek:
mozgás, légzés, táplálkozás, vízfogyasztás, pihenés, mértékletesség, napfény, valamint a bizalom és a hit.
Minden alkalom gyakorlati tanácsokra épül, bibliai alapelvekkel összekapcsolva, mozgással és ételbemutatóval zárva.
„Itt nem kellett elhallgatni a lényeget”
– Hogyan éreztétek magatokat nálunk, a keszthelyi református gyülekezet körében?
– Itt nem kellett elhallgatni a lényeget! Nagyon felszabadító volt. Ez volt az első hely munkám során, ahol nem kellett elválasztani az egészségügyi alapelveket a hittől. Itt értették, hogy mindennek a Biblia adja az alapját. Úgy éreztük, valódi befogadásra találtunk, és ezt nagyon hálás szívvel éltük meg!
Kurmai-Ráti Szilvia
