“Jó érzés, hogy tudom segíteni az Alapítványt olyan dologban, ami esetleg másnak nem olyan természetes”
Interjú Varga Zsófiával
Varga Zsófia a Szeghalmy Bálint Református Egyházi Alapítvány titkára. Alább vele beszélgettünk múltról, családról, munkáról, hitről és speciális kompetenciákról.
– Zsófia, beszélj magadról.
– Hitélet szempontjából anyai és apai ágról is katolikus családból származom. A volt férjem kapcsán kerültem kapcsolatba a református vallással. Neki a nagyapja református lelkész volt. S bár a házasságunk végig katolikus szertartás szerint köttetett, a gyerekeket már a református templomban kereszteltük: konszenzusos megoldással. Történelem órákon persze tanultam a katolikus és a protestáns vallások közötti különbségről és nekem emberközpontúbbnak tűnt az utóbbi. Jobban tudtam azonosulni a formális dolgokkal is, mert úgy gondolom, cölibátus nélkül a lelkész sokkal közelebb tud kerülni emberként a gyülekezet tagjaihoz, sokkal inkább át tudja érezni a mindennapi problémáit.
Szóval “szimpatizáns” szerepből kerültem a református egyházhoz. Egyébként pedig azt vallom, hogy a formaságoktól függetlenül életünkkel és munkánkkal szolgáljuk a jó Istent, s nem számít, milyen vallás keretei között tesszük meg.
Keszthelyi származású vagyok nagyszülőkig visszamenőleg, mondhatni, pedagógus családból származom, három nagyszülőm is pedagógus volt, egy erdészmérnök. A szüleimre nézve pedig édesapám házi orvos, édesanyám programozó matematikusként tevékenykedett. Szóval a szülői pozitív példa, tettrekészség meghatározó volt az életemben. Keszthelyen a gimnáziumban érettségiztem matematika tagozaton. Budapesten, a Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztem közgazdászként, viszont haza szerettem volna jönni egyetem után. Azóta immáron 20 éve itt dolgozom és élek Keszthely városában. Úgyhogy nagy a társadalmi beágyazottság. Jelenleg, április óta vezetem a Keszthelyi Városfejlesztő Kft-t, ami a keszthelyi önkormányzat pályázataiért felel most, 8,8 milliárdos pályázati csomag megvalósítását koordinálom és az összes többi pályázatot.
– Jó látni, hogy a tekinteted határozott és nyugodt, ahogy erről beszélsz: ilyen összegekről van szó, és te ettől nem félsz.
– Igazából a munka ugyanaz. Most egy picit az a kihívás, hogy nem csak a magam munkájáért felelek, hanem egy ötfős irodát irányítok, amit most bővíteni is kell. Tehát a munkám eltolódott az emberekkel való kapcsolattartás felé, kevesebb az Excel táblázat kitöltögetés és az adminisztrációs része, de nyilván nem hátrány, hogy az ember az egész pici pályázatoktól a nagyokkal is foglalkozott már élete során.
– A fiaddal jöttél, ugye, ő ült melletted a templomban?
– Igen, és van egy két évvel idősebb nagy lányom is. Ő éppen orvosi egyetemi felvételire készül, most 11. évfolyamos a gimnáziumban. Tanul most. Ő is itt konfirmált a gyülekezetben.
– Hogyan kerültél bele az Alapítvány vérkeringésébe?
– Amikor 2016 táján megérkezett ide Zichy Emőke lelkipásztor, akkor helyi szakembereket keresett az Alapítványhoz. Sokan ajánlottak neki engem, mint valakit, aki a pályázatírásban megfelelő kompetenciákkal rendelkezik. Úgy jöttem ide. S én az ügyfeleimet is úgy szoktam kezelni, ha valamit elvállalok, akkor nagy felelősségtudattal állok hozzá a dologhoz. Itt pedig az egyházközség teljes mértékben összefonódik az Alapítvánnyal, már hogy a célok közösek: az infrastruktúra fenntartása és megújítása, a hitélet. Így két csatornán keresztül tudunk pályázati szempontból forrásokat találni. Szóval így kerültem ide, hogy először az egyházközséghez kértek fel, és ott volt még az Alapítvány is: így kezdtem el pályázatírói tevékenységemet itt, s kaptam meg a titkári kinevezést az Alapítványnál.
– A mostani ciklusra nézve milyen terveid vannak?
– Azt hiszem, ami eddig történt és ahogyan történt, az teljesen jó. Ha ezt a munkát, amit idáig folytattunk, ezután is tudjuk folytatni, akkor az Alapítvány működése sikeres lesz az elkövetkezőkben is. Ugye, a templomfelújítás, a gyülekezeti terem, a Tábitha vendégház kialakítása volt nagyságrendileg magas költségvetésű. Most “pihenősebb” időszak van, kisebb infrastrukturális befektetésekre koncentrálunk, például a napelem pályázatban komplett napelem rendszer kialakítására pályáztunk. A működéssel kapcsolatban a finanszírozás terén a sírgondozás, sírhelymegváltás, a minden évben megrendezésre kerülő jótékonysági est, a nyári táborban a gyerekek jutalmazása, a rászorulók segítése kiemelt.
– Milyen gyakran ül össze a kuratórium nálatok?
– Általában évente kétszer, háromszor ülésezünk. Jogszabály szerint egyszer legalább minden évben szükséges: akkor el kell fogadni az éves beszámolót. De a többi szervezési munka inkább: a jótékonysági est előtt megbeszéljük a tennivalókat, karácsony előtt döntünk a rászorulóknak szánt adomány összegéről. Nyilván itt a gyülekezetben, a vasárnapi istentiszteletek után is összefutunk, találkozunk. Tehát nem feltétlenül csak formális keretek között beszélgetnek a Kuratórium tagjai.
– Mit jelent számodra az, hogy ezt a szerepet vállaltad? Kihívás?
– Ha a boldog, kiegyensúlyozott emberi életnek az alapvető dolgait nézzük, pszichológiai tudományokra tekintve a Maslow-féle piramist például, akkor azt látjuk, hogy az önmegvalósítás, az önkéntesség nagyban hozzá tud járulni az ember boldogságához, az emberi jóléthez. Szóval igazából szerencsésnek érzem magam, hogy ezzel szolgálhatok. Mert mindenki tud szolgálni, bármilyen kis aprósággal, például azzal, hogy összesöpri az udvart, vagy eljön öntözni. De hogy az én tudásom, amit megszereztem az évek alatt, az egy picit speciálisabb, és jó érzés, hogy ezzel tudom segíteni az Alapítványt olyan dologban, ami esetleg másnak nem olyan természetes. Amit a munkám során megtanultam, azt igazából önkéntes alapon tudom az Alapítvány fejlődésére fordítani.
– És az önmegvalósítás már jó magasan van a Maslow-piramisban, a csúcsán ….
– Igen, egyébként most hosszú távú tervem, hogy Buda Erikát bevonjam az adminisztratív, pályázatírás részbe. Annyi helyen kerültem már civil szervezetekkel kapcsolatba, hogy nagyon kell nekem is vigyáznom: hogy tudjak határokat húzni. Ugyanis, ha valaki elkezd pályázatírással foglalkozni, és akkor látják róla, hogy talpraesett, alapvetően jó problémamegoldó képessége van, akkor sokan be akarják vonni, de nyilván ha 20-25 civil szervezetnél akarja ugyanazt a munkát elvégezni, azt nem lehet ilyen színvonalon. Itt engem a szeretetteljes légkör, Emőkének a személyisége, s az, hogy a gyerekeim itt tudják a hittel kapcsolatos dolgokat átélni, hogy találkozni tudnak egy ilyen befogadó közösséggel, az megerősítő. Ezek mind közrejátszottak abban, hogy elfogadtam ezt a tisztséget.
KRSz
