Interjú Koponicsné Györke Diánával

 

„Ha valamit magaménak érzek, akkor nem várok soha másra, elkezdek tenni érte…”

Interjú Koponicsné Györke Diánával

December 12-én református gyülekezeti termünk ablaka fénylett fel a hideg, szitáló köd ellenére is. A Világító Ablakok adventi programsorozattal kapcsolatban Koponicsné Györke Diánát, a 12-ei alkalom fő szervezőjét kérdeztem.

Mi az immár hagyománnyá váló Világító Ablakok története?

Nekem is utána kellett néznem, hogy ne tévedjek, annyira régen kezdődött ez az egész. 2019-ben a Keszthelyi Városvédő Egyesület szervezett Élő Adventi Kalendárium címmel ablakkereső eseményt. Abban az évben december 22-én fogadtuk a látogatókat mi reformátusok.

Koponicsné Györke Diána

Emlékszem, közben karácsonyi próba folyt, díszítettük a templomban a karácsonyfát. Akkor még csak a szeretetvendégség előkésztésében segédkeztem. Mivel minden nap ablakkereső volt a család, így volt tapasztalatom abban, hogyan kellene várni a vendégeket. A covid lezárások után, talán 2021-ben teljesen civil kezdeményezésre, aluról szerveződve éledt újjá a hagyomány Világító ablakok névvel. Azóta minden decemberi reggel kikerül egy talányos vers a facebookra, ami nyomra vezeti az ablakkeresőket.

Hívogató melegség: 12-es számmal ellátva
Hívogató melegség: 12-es számmal ellátva

Hogyan, miként kapcsolódott be a református gyülekezett a kezdeményezésbe?

„Ablaknak” jelentkezni teljesen önkéntes dolog. Az évek során többször éreztem azt, hogy nem csak kereső, de vendégváró is szívesen lennék. Sokszor eszembe jutott, hogy a Keszthelyi Református Egyházközség megmutathatná magát ezen keresztül. Számomra nagyon fontosak a közösségek, a közösségeim, amikhez tartozom. De azt is tudtam, hogy vendégeket fogadni sok teendővel jár, nem akartam másoknak feladatot adni, főleg nem az amúgy is sűrű adventi időszakban. Végül idén megérett bennem a gondolat, hogy felvetem Emőkének a lehetőséget. Magamra vállaltam a szervezés nagyját, mint ötletgazda. Szívesen dolgozom számomra fontos dolgokért.

Finom művű, aprólékos előkészületek

Mesélj az előkészületekről!

Azt kezdettől tudtam, hogy mire lesz szükség: forralt bor, tea, zsíros kenyér, sütemények. És persze a legfontosabb: a feldíszített ablak. Emőke hirdette az eseményt a templomban, a hírlevélben és én is sokaknak szóltam pl. az adventi koszorú készítés alkalmából. Többen is szívesen csatlakoztak a szervezéshez. Létrehoztunk egy messenger csoportot, ott is megosztottunk minden fontos tudnivalót. A munka kreatív része apukámra, Györke Zsomborra és sógornőmre, Torma Szabinára hárult. Tudtam, hogy ha ők tervezik és rajzolják meg a mintát az ablakra, akkor garantált a méltó eredmény. A szeretetvendégség előkészületeiben, a szendvicskészítésben is sokan segítettek. Többen hoztak süteményt is.

Hogyan értékeled utólag az eseményt?

Nagyon izgultam, hogy a ködös idő és másnapi áthelyezett munkanap ellenére is  sokan jöjjenek el. De felesleges volt az aggodalom, az esemény két órája alatt folyamatosan mindig 10-12 vendég volt a parókia udvarán. Mindenhol beszélgető embereket láttam, és több olyan vendégünk is volt, aki kérte, hogy mutassuk meg a templomot, ha lehet, mert még soha nem jártak nálunk. A Világító Ablakok facebook csoportjában is csupa pozitív visszajelzés érkezett, többen töltöttek fel képeket az estéről és saját benyomásaikról.

Mit jelent neked az, Diana, hogy te vállaltad a fő koordinátori szerepet ezen a szeretetteljes alkalmon?

Ahogy már említettem, nekem fontosak azok a közösségek, amiknek a tagja vagyok, legyen az szülők egy csoportja, vagy akár a gyülekezet. Ha valamit magaménak érzek, akkor nem várok soha másra, elkezdek tenni érte és ha mások is csatlakoznak, az csak hab a tortán.

Barátsággal fogadjuk az Ablak-keresőket

Köszönöm mindenkinek, aki meghallotta a hívó szót és hozzájárul ehhez a meghitt estéhez. Remélem, hagyomány lesz ebből és jövőre újra lehetünk Adventi Ablak.

Diana fontosnak tartotta, hogy a segítőket név szerint is megemlítsük, így következzenek most ők:
Koponics család, Györke család, Kurmai család, Gáspár Attila, Dudás János, Szabó Sándor, Farkas Szilvia (a Lórántffy Zsuzsanna Református Nőszövetség vezetője), Leigtib Veronika (a Nőszövetség tagja),   Horváth Csabáné (A Nőszövetség korábbi elnöke, most: tagja), Drofti Lajosné Ági (a Nőszövetség tagja), Szűcs Gréta konfirmandus.

KRSz