Emlékezni a múltra ….

Emlékezni a múltra, maradandót alkotni a jövőnek – a reformáció 500 éves évfordulójának megünneplése

c. pályázat szakmai összefoglalója

A Keszthelyi Református Egyházközség 2017-ben sikeres pályázatot nyújtott be a Reformáció Emlékbizottság által a reformáció kezdetének 500. évfordulójára a jubileummal kapcsolatos megemlékezések, rendezvények, ismeretterjesztő programok támogatására c. kiírásra.

A sikeres pályázat hozzájárult a Keszthelyi Református Egyházközségben a reformáció 500 éves évfordulójának méltó megünneplése volt. A rendezvények tematikájának összeállításánál azt az elvet követtük, hogy mind az idősebb, mind a fiatalabb korosztályt megszólítsuk és változatos programokat állítsunk össze.

A programsorozat keretében 2017. január 3. hetében ökumenikus imahétre került sor, majd 2017. március 7-én Dr. Márkus Mihály nyugalmazott református püspök tartotta meg előadását „Reformáció református szemmel” címmel. 2017.május 13-án a gyülekezet tagjai az evangélikus testvérekkel pápai és sárvári kiránduláson vettek részt. 2017. október 29-én a központi emléktábla avatására került sor, majd ezt követte az Invocatio Musicalis együttes koncertje a keszthelyi református templomban. Az emléktábla mellett egy bibliatartóval is gazdagodott a gyülekezet. Bereczky Csaba fafaragó népi iparművész egy pályázatra készítette el az alkotást, amely a szószék fölött lévő madár kicsinyített mását ábrázolja. A bibliatartó kiállításokon is szerepelt, és a művész az évforduló alkalmából adta át a gyönyörű tárgyat a gyülekezetnek.

Az 500 éves jubileum napján, október 31-én a gyerekek szolgálatával ünnepi istentiszteletre került sor, melyre evangélikus testvéreink is eljöttek.

Programunk zárását egy emlékfa ültetés és Szvorák Katalin „Teremtés dicsérete” című koncertje zárta, ahol Csörsz Rumen István lantművész közreműködött.

A programsorozat megvalósításának eredményeképpen összetartásában és számosságában erősödött a helyi református gyülekezet, kapcsolatokat építésére és mélyítésére került sor más felekezetek tagjaival, illetve a színvonalas kulturális műsorok segítségével több ember látogatott el a református templomba, csatlakozott a keszthelyi gyülekezethez. A programsorozat rávilágított arra, hogy a reformáció jelentősége túlmutat a valláson, az 1517-ben megindult folyamat az élet minden területét érintette, hatását ma is élvezzük és az utókornak értékként továbbadni keresztyén kötelesség.

„A programsorozat
az Emberi Erőforrások Minisztériuma
támogatásával valósult meg.
Pályázati azonosítószám: REB-17-PROG-0365″


Comments are closed.