Fogom törékennyé vált kezét, és belül zokogok, tombolok …. Ő már a hosszú útra készülődik, tudja, mennie kell. Kinéz a kórház ablakán a szürke novemberi égre, majd megfáradt szemeivel tekintetemet keresi. Újra az égre mereng, a messzi távolba és ismét rám néz. Érzem, tudom, hogy elmondani, átadni szeretne valamit, valamit ami messziről, de mégis közelről érkezik, valamit, amit nem értek … Akkor és ott nem értettem, mert csak arra figyeltem, Ő, az Apám, az Édesapám egyre távolabb kerül ettől a világtól, amit végül is keze a kezemben elhagyott.
Dühöngtem, őrjöngtem, üvöltöttem, és sírtam belül, hogy nem tudtam segíteni neki, hogy nem adatott meg további napok, hetek, hónapok, évek együttléte. És amikor a hirtelen jött fájdalom már csitulni kezdett, szinte üstökösként jött a felismerés, távozásával a „minden élők útján” a legnagyszerűbbet hagyta rám, a hitet Istenben. És ekkor megértettem, halála elrendelt volt, éppen akkor, és éppen úgy, ahogy történt, mert ezzel közvetítette felém a valós, élő Isteni hitet.
Halottak napja közeledik. Nekem ez, az emlékezést jelenti. Emlékezni az eltávozott szeretteimre, emlékezni mozdulataikra, mondataikra, szeretetükre, az együtt töltött időre. Emlékezni szüleimre, nagyszüleimre, akik óvó tekintettel figyelték gyermekkori csetlés-botlásaimat, emlékezni rájuk akik szeretettel figyelték felnőtté válásomat, emlékezni segítségükre az élet kapuján való átlépésemkor, emlékezni a nagy beszélgetésekre, amiből lehet hogy akkor nem is, de később bizton tanultam.
Tudom, emlékezni nem csak e napon kell, de talán ilyenkor jobban elcsendesedik, lassul a világ és nagyobb teret enged az elmúltakat visszaidézni. Mert „Emlékezzünk, és megvidámodik a szívünk.“ – írta Gyökössy Endre. Ezen a napon (is) imádkozom – többet is, mint máskor -, de nem a halottainkért, hanem az élőkért. Imádkozom azokért, akik már rátértek az Istenünk által meghatározott útra, és imádkozom azokért, akik még nem. Imádkozom azokért, akik jót tettek velem, és imádkozom azokért akik nem.
Testvéreim! Halottak napján Imádkozzunk együtt szeretteinkért, nemzetünkért, és világunkért.
Szermek Zsolt
